Első gyermekemmel rettegve vártam a bölcsöde kezdetét, 20,5 hónaposan kezdte.

Akkori érzéseim:

• félelem
• izgalom egy új dolog iránt
• hogy fog ott aludni, enni
• hogy bízik meg a gondozókban
• bántják e a társai, ha igen, hogy éli meg?
• HOGY ÉLEM TÚL, HOGY NEM TUDOM MINDEN PERCÉT

Természetesen beszokott, és bár Ő nem az a megnyílós kisfiú, a maga módján nagyon szerette, amikor óvodába került egy hónapig siratta.

Most, hogy második gyermekem megy szeptemberben megint vegyesek az érzelmeim, ugyanabba a csoportba kerül, ez megnyugvás.

Ő is 21 hónaposan kezdi, de koránál fejlettebb, mindenki nagyobbnak nézi, mert sokat tanul a nagyobb testvértől. Viszont Ő jobban kimutatja az érzéseit, nyíltabb, barátkozóbb. Tehát tudom, hogy Ő is szeretni fogja.

Ezenfelül már látom és megtapasztaltam, hogy a bölcsi nem rossz a gyerekeknek, nagyon jól érzik magukat amint megszokják, sokat mondókáznak, megvan a számukra fontos dolog a napban, kintlét, játék sok sok, evés, alvás. Ezenfelül pedig az óvodába menetel, a szabályok megszokása lényegesen zökkenőmentesebben zajlik! Direkt nem írtam a lelki részét, az nem zökkenőmentes, hisz nekünk sem az egy új helyen kezdeni, de a rendszer ugyanaz nekik!

Ti hogy vagytok ezzel a témával?

Ezt a bejegyzést azért írtam, mert szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akiknek az első gyermeke megy bölcsibe, mert átéltem, nagyon is, és most, hogy a második gyerkőc megy, bár nem könnyebb az elválás, jobban érzem magam.

Mindenki azt mondja, az anyukákat jobban megviseli! Ezt aláírom, viszont ha letisztázzuk magunkban, hogy a hely ahova kerül, jó, hogy amiket átél az jó, a napjai jól telnek, akkor a mi lelki békénk átszáll a gyermekre is!

Tudjunk túllépni a gyermek érdekében a szívünkben érzett nehézségeken és így egy boldog szülő boldog gyermek képet kapunk!