Hírek
2012. Március 29. 06:54, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: blikk.hu
A BL kiesés után
Mocsai Lajos, az MKB Veszprém KC vezetőedzője a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős – összesítésben 56-55-ös párharcvesztés – kiesés után sem akarja játékosai nyakába varrni a kudarcot.
Sőt szerinte abból sem kell levonni következtetést, hogy a hajrát rontotta el a csapata – öt másodperccel a találkozó lefújása előtt kapott gólt a magyar együttes.
Pedig nem ez az első eset, hogy Mocsait valamiért üldözi a balszerencse a végjátékban. Korábban az általa irányított női válogatott olimpiai (Sydney, 2000) és világbajnoki (Zágráb, 2003) finálét is bukott el félig nyert helyzetből, és a januári, horvátok elleni sorsdöntő Eb-középdöntőt is emlékezetes utolsó másodpercek miatt nem nyerte meg a férficsapat.
– A pályán mindig annak kell meghoznia a döntést, akinek a kezében ott a labda. Edzőként én mit tehettem volna? – kérdezett vissza a szakvezető, aki azt is hozzátette, nem szabad, hogy ez a meccs kihatással legyen az edzői munkásságára.
– Most az olimpiai selejtező sikeres teljesítése a legfontosabb. Utána rövid időn belül leülök az érintettekkel, s döntök a jövőmről. A szakembernek gyorsan túl kell tennie magát a kudarcon, hiszen a válogatott szövetségi kapitányaként a jövő héten olimpiai selejtezőn vezeti harcba a nemzeti együttest – amelynek tagja a most az utolsó hazai támadásnál ziccert hibázó Pérez Carlos, akit sokan felelőssé tesznek a sikertelenségért.
– Csak sajnálni tudom azokat, akik a döntő pillanatokban rontottak. Fölösleges, hogy bárkit megnevezzek, többen követtek el hibákat. Az utolsó két percben számos ziccerünk akadt, de sajnos nem tudtuk azokat gólra váltani. Így összességében elmondható, bizony a szerencsésebb csapat örülhetett a Bajnokok Ligája-továbbjutásnak – fogalmazott Mocsai Lajos.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
