Hírek
2015. Március 13. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A lakosság harmada rosszul alszik Magyarországon
Az alváshiány ma már civilizációs betegség, a magyar lakosság pedig az európai átlagnál rosszabbul alszik. Ha valaki tartósan nem tudja kipihenni magát, érdemes orvoshoz fordulnia – tanácsolta G. Németh György, a Benyovszky Orvosi Központ igazgatója.
Komoly feladat megmérni, hogy valaki hogyan alszik, milyen az alvás minősége, de a magyar szakemberek ezt már tudják – mondta el G. Németh György.
A felmérések szerint a magyar lakosság rosszabbul alszik, mint az európai átlag, a felnőtt lakosság körülbelül egyharmadát érinti ez a probléma. Ők nehezen kelnek fel, fáradtak, nyomasztó érzéseik vannak. Amennyiben ez hosszabb időn keresztül fennáll, akkor baj van, ezt pedig komolyan kell venni és ki kell vizsgálni – hangsúlyozta az igazgató.
G. Németh György szerint segíthet, ha az alvási körülmények megfelelők, tehát kényelmes az ágy, sötét és csend van. Ha felborul egy időre az alvási rend – három műszakban dolgozók vagy kismamák esetében -, a bioritmus később normál esetben vissza tud állni. Előfordul azonban, hogy ez nem így van, akkor kell fokozottan figyelni – tette hozzá a központ igazgatója.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 07:11, péntek | Életmód
Agrometeorológia: kedvező a hó a növények számára
A hó nagyon kedvező, védi a növényeket a fagykártól, és olvadáskor a nedvesség lassan a talajba szivárog - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. Január 16. 07:09, péntek | Életmód
Maruzsa Zoltán: lesz tanár, lesz jövő
Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő
2026. Január 15. 07:29, csütörtök | Életmód
Több tízezer forintot is megtakaríthatnak az ügyfelek a bankok által ajánlott kedvezőbb bankszámlacsomagokkal
2026. Január 14. 07:17, szerda | Életmód
A Forum Romanumon megnyitják egy ókori villa épségben megmaradt termeit
Megnyitják a látogatók előtt a falait díszítő griffmadarakról elnevezett, a Krisztus előtti második századra datált villát a Forum Romanumhoz tartozó Palatinus-dombon - jelentették be kedden Rómában.
