Hírek
2013. Február 08. 11:45, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
A milliárdosok csaknem ötöde rendőrségi vizsgálat alatt áll vagy már börtönben van Kínában
Ötből egy kínai milliárdos rendőrségi vizsgálat alatt áll vagy már el is ítélték pénzügyei miatt - írja a Global Times című központi lap.
Az újság megemlékezik arról, hogy az elmúlt alig több mint hat év során a kínai dollármilliárdosok száma elképesztő mértékben, 15-ről 250-re emelkedett az országban, ez csaknem tizenhétszeres növekedés. A szupergazdagok közül több mint negyvenen ugyanakkor már el is veszítették vagyonukat vagy szabadságukat, esetleg mindkettőt, illetve jelenleg is rendőrségi vizsgálat alatt állnak - írja a lap, alátámasztva a tehetős kínaiakról évente listát közlő Hurun Kutatóintézet korábbi megállapításait.
Nyugati társaikkal ellentétben a vagyonos kínaiak nem szívesen szerepelnek a leggazdagabbakat rangsoroló összeállítások élén, a túlzott reflektorfény és nyilvánosság ugyanis a hatóságok figyelmét is felkelti, és szélesíti a rosszakarók táborát.
Hogy mennyire nem szerencsés milliárdosnak lenni az országban, azt a China Daily napilap egy korábbi összeállítása tükrözi. Az ebben összegyűjtött statisztikák szerint Kínában 2003 és 2011 között 72 milliárdos halt meg, vagyis átlagosan negyvennaponta egy fő. Közülük 15-en gyilkosság áldozatává váltak, 17-en öngyilkosságot követtek el, heten balesetben, 19-en betegségben haláloztak el, a fennmaradó 14-et viszont - többnyire sikkasztás vagy más gazdasági bűncselekmény miatt - kivégezték.
A halálra ítéltek közt van például az értékpapírjaival milliárdokat kereső Jüan Pao-csing, aki egy zsarolója meggyilkolásáért a saját életével fizetett. Jelenleg is börtönben ül többek között a sanghaji Csou Cseng-ji, akit egykoron az ország első számú ingatlanfejlesztőjeként tartottak számon. Csout 2003-ban bennfentes kereskedelem miatt 16 év börtönre ítéltek, majd 2007-ben egy újabb tárgyaláson sikkasztás vádjában is bűnösnek találtak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén
2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld
A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát
Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.