Városlista
2025. augusztus 4, hétfő - Domonkos

Hírek

2018. Január 16. 14:32, kedd | Belföld
Forrás: mti

Átadták az M30-as Tornyosnémeti-szlovák határ közötti szakaszát

Átadták az M30-as Tornyosnémeti-szlovák határ közötti szakaszát

Átadták kedden az M30-as gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és a magyar-szlovák határ között megépült, 1,7 kilométer hosszúságú szakaszát.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településnél rendezett átadó ünnepségen elmondta: a beruházás még az idén folytatódik, ugyanis megkezdődik a Tornyosnémeti és Miskolc közötti, mintegy hetven kilométeres útszakasz megépítése is.

Miskolc és Kassa régióiban összesen egymillió ember él és dolgozik, így nagyon fontos a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, amely összeköti a két gazdasági térséget - fejtette ki az államtitkár. Hozzáfűzte: Szlovákia és Magyarország együttműködése példás, amit több olyan úthálózatot érintő fejlesztés is igazol, amelyek a két országot kötik össze. Példaként említette az új komáromi hidat, amelynek építését három hónapja Orbán Viktor magyar, valamint Robert Fico szlovák miniszterelnök együtt indította el.

Homolya Róbert elmondta azt is, hogy 2022-re Magyarország teljesíti a Balti-tenger kikötőit az Égei- és a Fekete-tenger part menti térségeivel összekötő, nyolc országot érintő Via Carpatia közlekedési folyosó hazánkat érintő útszakaszainak megépítését.

Viktor Stromček, a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium államtitkára elmondta: szlovák oldalon már megépült az a gyorsforgalmi út, amely az országhatárt és Kassát köti össze. Magyar kollégájához hasonlóan kiemelte, hogy a szlovák és magyar együttműködés példaértékű, a két országot összekötő utak a gazdaság élénkülését, a gyorsaságot és a biztonságot egyformán szolgálják.

Kondrik Kornél, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese a beruházást ismertetve elmondta: a kivitelezést az Euroaszfalt Kft. végezte, a nettó 4,379 milliárd forint értékű beruházás az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program támogatásával, uniós forrás felhasználásával valósult meg.

Az 1,7 kilométer hosszú 2×2 sávos, leállósávval, középső elválasztó sávval megépített, óránként 110 kilométeres sebességre tervezett autóút a magyar-szlovák országhatáron csatlakozik a néhány évvel ezelőtt elkészült szlovák R4 gyorsforgalmi úthoz, amely az országhatártól Kassáig vezet. A magyar oldalról érkező autósok így közvetlenül a szlovák autópályán haladhatnak tovább Kassa felé.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.