Hírek
2011. Augusztus 09. 15:56, kedd |
Helyi
Forrás: VMRFK sajtószolgálat
Bambinátor tombolt Zánkán
Egy őz volt a titokzatos támadó.
Lehangoló volt az a pusztítás, amit a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum főépületében hagyott maga után 2011. augusztus 5-én késő este egy ismeretlen támadó. A beüvegezett folyosó, valamint az informatikai terem egy-egy üvegtábláját betörte, majd ez utóbbi helyiségben elhelyezett számítógépeket és azok tartozékait feldöntötte. Az erőszakos behatolás eredményeként ő maga is megsérült, véres szilánkok hevertek a padlón mindenütt. A működésbe lépő riasztó szerencsére véget vetett a további rongálásnak, mivel jelzésére az ott dolgozók odasereglettek. Egyikük kinyitotta az addig zárt erkélyajtót, amivel esélyt adott a tetten értnek, hogy szorult helyzetéből szabaduljon. A garázda mindent egy lapra téve föl, átvetette magát az erkélykorláton, majd négyméteres magasságból az alant elterülő virágágyásba csapódott. Ekkor úgy tűnt az esés következtében komolyabb sérülést szenvedett, mert 1-2 percig egyáltalán nem mozdult, de mielőtt még körbekeríthették volna, váratlanul felugrott, és nyugati irányba elfutott.
A helyszínre érkező balatonfüredi rendőrök kikérdezték a szemtanúkat, majd a nélkül távoztak, hogy a menekülő „tettes” forrónyomon üldözését megszervezték volna. Erre azért nem volt szükség, mivel a meghallgatottak egybehangzóan állították, hogy egy odatévedt és megzavarodott őz dúlta végig az épületet. Nyomozás így nem indul az ügyben, a működtető az általa elszenvedett vadkárról a helyi vadásztársaságnál tehet bejelentést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
