Hírek
2012. November 07. 07:11, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Barack Obamát újraválasztották az Egyesült Államok elnökének
Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Egyesült Államok elnökének - közölte helyi idő szerint kedden éjjel a szavazatszámlálási részeredmények alapján egybehangzóan a Fox News, a CNN és a CBS televízió.
Az elnök több más "billegő" állam mellett győzni tudott a mindkét kampánystáb által kulcsfontosságúnak tartott Ohióban, és az állam 18 elektorával elérte az elnökválasztói testületben az újraválasztáshoz minimálisan szükséges 270 szavazatot. Ismét bebizonyosodott az a politikai axióma, hogy Ohio elhódítása nélkül republikánus elnökjelölt nem tud győzni az Egyesült Államokban.
A második világháború utáni időszakban ezzel - Bill Clinton után - Obama a második olyan demokrata párti elnök, aki meg tudta szerezni a második mandátumot is, és a Fehér Ház első olyan lakója, akinek 7,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta felett sikerült a duplázás.
Bebizonyosodott, hogy igazuk volt azoknak a közvélemény-kutatásoknak, amelyek kis mértékű Obama-fölényt jeleztek előre a "billegő" államokban és hogy Mitt Romneynak a választás napján Ohióban és Pennsylvaniában tett kampánylátogatását az égető szükség diktálta.
Obama úgy szerezte meg az újraválasztásához szükséges elektori szavazatszámot, hogy két kulcsfontosságú "csatatérállamban", Floridában (29 elektor) és Virginiában (13 elektor) még nem hirdettek győztest.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 16:00, péntek | Külföld
A német kancellár társult uniós tagságot javasol Ukrajnának a teljes csatlakozásig
2026. Május 21. 16:00, csütörtök | Külföld
Szerb elnök: nem mennek jól a tárgyalások a Mollal
Nem haladnak jól a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a szerb kormány között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeinek megvásárlásáról - közölte a szerb köztársasági elnök szerdai sajtótájékoztatóján.
2026. Május 19. 12:00, kedd | Külföld
Havasi Bertalan feljelentést tett Magyar Péter ellen hivatali visszaélés miatt
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára hétfőn az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tett Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt.
