Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2011. December 11. 14:46, vasárnap | Belföld
Forrás: mno.hu

Egy intim emlékkönyv

Egy intim emlékkönyv

Megjelent az első roma nyelven is olvasható fotográfiai album. Lakatos Erika Roma ikonok, New York – Budapest 1996-2011 című könyve egyelőre csak a Mai Manó Házban kapható.

Lakatos Erika roma zenész családból származik, elsősorban énekesnek vallja magát, a fotóművészettel csak véletlenül került kapcsolatba. 1994-ben, a Long Island-i egyetem jazz tanszakos hallgatójaként fotográfiát is hallgatott. Professzora, Stuart Fishelson vezette be az alternatív technikák világába. Erikát 1997-ben az Év Fotográfusa díjjal tüntették ki Washingtonban a Sophie álma című képéért, azóta pedig sorra jöttek az egyéni kiállítások, felkérések.

Erika ezután kezdte el a „Roma ikonok” kiállítás anyagát készíteni, amely egy állandóan bővülő alternatív fotósoroza: portrék, életképek Budapesttől New Yorkig, New Yorktól Budapestig. Ebből az anyagból az idén májusban rendeztek kiállítást a Mai Manó Házban, most pedig megjelent az anyag könyvváltozata is, amely az első olyan fotográfiai album, amely roma nyelven is olvasható.

Lakatos Erika kísérletező alkotó: polaroidokat és digitális fotókat vegyes technikával montázsolt össze a Roma ikonok sorozatban, ráadásul utólag is alakította a képeket festéssel, egyéb rajztechnikákkal. A manuális beavatkozás, a színekkel, az anyagokkal való játék egy letűnt kor romantikáját idézi.

Keze nyomán különleges, megfoghatatlan, meseszerű álomképek születtek meg, a művész személyes tapasztalataiból, családtagjai portréiból egy intim, bensőséges világ rajzolódik ki, amely minden apró részletében a roma identitáshoz való viszonyáról beszél. Most megjelent albuma nem más, mint történetek sora, különleges emlékkönyv, amelyet lányának, Sophienak szánt a művésznő.

A sorozat munkái a fotográfia és a képzőművészet határmezsgyéjén mozognak, sokszor már-már önálló képzőművészeti alkotássá válnak. Harsány színekkel operáló képek ezek, amelyek sajátos fantáziavilágot teremtenek, a néző számára pedig teret nyitnak a személyes asszociációkhoz.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.