Hírek
2012. Január 04. 06:14, szerda |
Helyi
Forrás: mti
Elefántházzal bővül az állatkert

Tágas, három-öt elefánt fogadására alkalmas elefántpark építését tervezi a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark. A 250-300 millió forintos beruházást főként pályázati forrásból valósítják meg.
Az elefántpark kiviteli tervein az ünnepek alatt is dolgoztak - mondta az igazgató, aki szólt arról is, hogy az elefántpark fűthető medencével és egyedi kialakítású látogatói térrel is rendelkezik.
A közel 5000 négyzetméteres külső kifutóban ligetek és szabad területek váltják egymást, és egy külső medence is biztosítja nyáron az elefántok hűsölési lehetőségét - sorolta Török László. Hozzátette: a veszprémi állatkert célja olyan turisztikai vonzerővel rendelkező projektek megvalósítása, amelyek növelik az állatkert népszerűségét és látogatottságát.
"Az elmúlt évek bizonyították, hogy a látogatóink igénylik a minőségi fejlesztéseket, hiszen bármelyik megvalósított projekt önállóan is megállná a helyét egy-egy nyugat-európai állatkertben. Ennek szellemében készültek el az elefántpark tervei is, amivel a veszprémiek régi nagy álma válik valóra" - szögezte le.
Hozzáfűzte: hat tervező pályamunkájából választották ki Gaschler Gábor vázlattervét, aki számos vezető európai állatkert elefántházát tanulmányozta, mielőtt a veszprémi munkába fogott.
A veszprémi állatkert hűséges látogatói azóta szeretnének újra elefántot látni a vadasparkban, hogy Suzi, a délszláv háborút is megjárt elefánt elpusztult. Az indiai elefántot az eszéki állatkertből mentették ki, 1991-ben került Veszprémbe. Eleinte még a hátára is fel lehetett ülni, és idősebb korában is rendszeresen sétált az állatkertben gondozójával. Csaknem hatvanéves korában gyógyíthatatlan betegsége miatt 2006-ban pusztult el.
A Gulya-dombot érintő fejlesztés a parkoló mellett új pénztárhelyiségeket és beléptető rendszert is tartalmaz, amelynek tervezésére az állatkert a közeljövőben közbeszerzési eljárást indít - tette hozzá Török László.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.