Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2012. Március 11. 22:30, vasárnap | Helyi
Forrás: veszport.hu

Fatima-templom épül Nemesvámoson

Fatima-templom épül Nemesvámoson

A fatimai földért vasárnap indulnak zarándoklatra nemesvámosi diákok. Ez lesz a Dunántúl első ilyen létesítménye.

A Portugáliában található Fatimába tartó zarándoklat tíz napig tart, három nap az odaút, ugyancsak három nap hazafelé. A maradék négy nap a szent hely felfedezésével, valamint imádsággal telik. Emellett március 15-én magyar nyelvű szentmisét is tartanak a kegyhelyen, mely a nemesvámosi plébánia honlapján, webkamerán keresztül nyomon követhető.

A hazatérést követően, március 25-én Márfi Gyula veszprémi érsek Nemesvámosra látogat, hogy ott a délután 4 órakor kezdődő szentmisével ünnepélyesen újrakezdjék a templomépítést. A szentmise részeként az érsek a portugáliai Fatima kegyhely földjét helyezi el az épülő templom alapjában, valamint mellé teszi a nemesvámosi gyerekek áldozatvállalásait kifejező szimbólumokat.

Nemesvámos katolikus közössége még 1994-ben határozta el, hogy új katolikus templomot és vele együtt egészen új közösségi központot épít. Az előkészületek és az adománygyűjtések után a Széchenyi terv pályázatának jelentős támogatásával készült el 2003-ra a jelenleg Fatima-háznak nevezett közösségi központ és a leendő templom alapja. Ezt követően - anyagiak hiányában - az építkezés abbamaradt.

Gere Dávid Márk akkori vezető plébános 2007 őszén az egyházközségi képviselő-testület tagjaival együtt fogalmazták meg a szükséges lépéseket a templom megvalósításához. Az önkormányzat is az ügy mellé állt, öt éven keresztül évi 2,5 millió forintot különített el a templomépítés céljára, ez jelenleg egy összegben rendelkezésre áll. Az érsekség ugyancsak támogatásáról biztosítja az egyházközséget, 2013 elejéig összesen 20 millió forint építési támogatást nyújt. Eközben nem nélkülözi a Nemesvámos Katolikus Templomáért Alapítvány sem a kisebb-nagyobb adományokat.

Fatima portugál település Lisszabontól északra. A híradások szerint 1917. májusa és októbere között három pásztorgyermeknek több alkalommal megjelent a Szűzanya, kérve őket az imádságra és az áldozatvállalásra. A nemesvámosi fiatalok egy csoportja 2011 tavaszán már elzarándokolt Fatimába.

A templomépítés a Nemesvámos Katolikus Templomáért Alapítványon keresztül támogatható a 73200127-10010574 számú Kinizsi Banknál vezetett bankszámlán.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi

Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.

2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld

A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő

A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport

Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.