Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2011. November 17. 14:10, csütörtök | Külföld
Forrás: mno.hu

Fél év alatt 200 milliárd eurót kell előteremteni

Fél év alatt 200 milliárd eurót kell előteremteni

Komoly kihívás előtt áll Olaszország a következő időszakban, mivel megközelítőleg 200 milliárd eurót kell előteremteniük, hogy ne következzen be az államcsőd, ráadásul minél alacsonyabb kamattal.

Hangsúlyozták szakértők a Magyar Külügyi Intézetben csütörtöki előadásaikban.

2008 tavaszán úgy tűnt, hogy Olaszországnak stabil kormánya van és képes lesz kihúzni az ötéves ciklust – mondta Horváth Jenő egyetemi magántanár. Mostanra a helyzet alapvetően megváltozott, idén nyártól a sajtóban is „betegként” szerepeltek az olaszok – tette hozzá. A második világháborút követően az ország Nyugat-Európa része lett, és erős amerikai befolyás érvényesült – mutatott rá a geopolitikai helyzetre a szakértő. „Az olaszok nem lusták, nem felelőtlenek, könnyedek, de nem komolytalanok, mások, mint mi, aminek nemcsak hátrányai vannak.”

Horváth rámutatott arra, hogy az 1980-as évekre a hatodik legnagyobb gazdasággal rendelkezett Olaszország a világon, amely egy rendkívüli teljesítmény volt. A gondok a kilencvenes években kezdődtek, amikor stagnálás és hanyatlás volt a jellemző, de még mindig előkelő helyen állnak – tette hozzá. Véleménye szerint az olasz államadósság mértéke áll a gazdasági problémák mögött. A szakértő úgy látja, a másik fő gond, hogy csökkent az export növekedési üteme, a gazdaság bővülése egy százalék körül volt, valamint versenyképességi problémák merültek föl.

Nyolc-tíz év kellhet

„Az államadósság problémáját nem lehet rövid idő alatt megoldani, és az elmúlt időszak kormányai nem néztek szembe ezzel a problémával.” A negyedik Berlusconi-kormány sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, helyette más ügyek voltak napirenden, így jutottak el a mostani állapotba – fogalmazott a szakértő. Kezelhető-e az 1850 milliárd eurós államadósság – tette fel a kérdést az egyetemi tanár. Legjobb esetben nyolc-tíz év alatt lehet levinni ezt a mértéket – hangsúlyozta Horváth.

Olaszországnak mindenképpen saját magát kell kihúznia ebből a bajból, mivel a nemzetközi piacokon nincsen ennyi összeg – mondta a szakértő. Horváth kijelentette, hogy 2012 áprilisáig 200 milliárd eurót kell előteremteniük, hogy sikerüljön megújítani a lejáró adósságokat. Ezzel szemben a mostani szanációs program csak 60 milliárd euró megtakarítást tervez két év alatt – hívta fel a figyelmet az egyetemi oktató. Ami kedvező, hogy az olasz családok nincsenek eladósodva, és komoly megtakarításaik vannak – hívta fel a figyelmet Horváth.

Komolyan zsebbe kell nyúlni

Úgy látja, hogy mivel az olasz államkötvények 56 százaléka magánszemélyek kezében van, ezért a 200 milliárd előteremtésében az állampolgároknak is komolyan a zsebükbe kell nyúlniuk. Horváth szerint a másik fő gond a politika hitelvesztése, az elmúlt 17 évben „csak” tíz kormány volt.

A második köztársaságban a jobbközép és a balközép egymáshoz való viszonya „nem normális” – tette hozzá. Az egyik póluson helyezkedik el Berlusconi, aki nagyrészt izomból politizál, míg a baloldal erősen polarizált – hívta fel a figyelmet Horváth. „Biztos, hogy a most fölálló olasz kormány rendelkezik a legjobb kvalitásokkal, a korábbiakhoz képest.”

Nem biztos, hogy megold mindent

Az 1970-es évektől az olasz pártok többsége EU-barát politikát képviselt – mondta el Molnár Anna, a Pannon Egyetem docense. Az 1990-es évek közepétől mind a társadalomban, mind a politikában megjelenik egy euroszkepticizmus – tette hozzá. Míg a baloldal föderalista Európában gondolkozik, addig a jobboldalon a puha és a kemény euroszkepticizmus jelenik meg – hangsúlyozta Molnár.

„Olaszországban úgy érezték, ha nem sikerül csatlakozni az euróhoz, akkor kiszorulnak Európából.” Kemény intézkedésekkel bevezették az eurót, így javult az ország külső megítélése – tette hozzá. Molnár rámutatott arra, azzal, hogy Berlusconit leváltották, nem oldódik meg minden probléma. A szakértő szerint a mélyülő válsággal egy időben Olaszország nagyhatalmi súlya is csökkent. „A szerkezeti reformok elkerülhetetlenné váltak.”

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése