Hírek
2020. Március 25. 13:34, szerda |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció pixabay
Férfiakat rászedő csalóbanda ellen emeltek vádat

Vádat emelt az ügyészség két nővel és öt társukkal szemben, akik özvegyasszonynak, egyedülálló nőnek adták ki magukat, és több mint 140 férfit csaptak be
– tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a hét embert bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalással vádolják.
A vádirat szerint az egymással rokonságban, ismeretségben álló vádlottak 2015 januárjában elhatározták, hogy internetes társkereső oldalakon férfiaknak álnéven bemutatkozva magukat egyedülálló nőnek, özvegyasszonynak adják ki, és – valótlan okokra hivatkozva – a sértettektől pénzt csalnak ki.
A két nő a személyes találkozások során azt állította magáról, hogy fodrásztanuló, s már csak a bizonyítvány átvételéhez kellene pénz az utazásra. A történet hihetőbbé tétele érdekében megadták állítólagos oktatójuk számát is, amin aztán elváltoztatott hangon saját maguk igazolták a fiktív történetet. Az első pénzátadást követően a következő ürügy az útközben meghibásodott gépkocsi javítási költsége volt, amikor a többi vádlott-társ magát szerelőnek kiadva igazolta le a valótlan történetet. Ha a sértett még ekkor sem fogott gyanút, akkor a következő körben bírságokra, ügyvédi díjakra, hagyatékkal kapcsolatos költségekre hivatkozva kértek kölcsön. Ezt a fiktív látszatot a vádlott-társak igazolták le úgy, hogy magukat rendőrnek, börtönőrnek vagy ügyvédnek kiadva erősítették meg a két nő által kitalált történetet.
A vádlottak több bankszámlát nyitottak, hogy a csalásból származó pénzt azokra utaltatva megszerezzék. Négy év alatt 145 sértett tévesztettek meg, akadt olyan férfi, aki 14 millió forintot fizetett ki - tudatta a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig