Hírek
2014. Január 09. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Gyorsan dönt majd a Kúria az illetékesről
A büntetőeljárási törvény rendelkezik arról, hogy a bíróságok közötti illetékességi vitában kinek kell kijelölnie az eljáró bíróságot – mondta a Magyar Hírlapnak Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője azt követően, hogy a Törvényszék jelezte: az ügyáthelyezés alkotmánybírósági eltörlése miatt a vidéki törvényszékek által számukra visszaküldött ügyeket nem nekik kell letárgyalniuk.
A törvényszék szerint ugyanis az ügy áttételére illetékességi okokból csak a tárgyalás megkezdése előtt van lehetőség, ezután, a vádirat ismertetését követően ez csak kizárólagos illetékesség esetén lehetséges. Márpedig ez a most visszaküldött ügyeknél nem áll fenn. Az Fővárosi Törvényszék szerint tehát az érintett pereket azokon a bíróságokon kell lefolytatni, ahol elkezdték őket.
Jelen esetben úgynevezett „negatív illetékességi összeütközésről” van szó, tehát egyik bíróság sem ismeri el illetékességét az adott ügyben – összegezte a szóvivő. A törvény szerint pedig a Kúria határoz, ha a hatásköri összeütközés a különböző ítélőtáblákhoz tartozó törvényszékek között áll fenn, ami a Szolnokon kezdett Sukoró-ügy és a Kecskeméten tárgyalt Hagyó-per esetében is igaz. Emlékeztetett, az Fővárosi Törvényszék még nem állapította meg illetékessége hiányát, de ezt fogja tenni. Ennek időpontjáról a szóvivő azonban egyelőre nem nyilatkozott.
Kónya István, a Kúria elnökhelyettese megerősítette, a vonatkozó jogszabály alapján az ügyészi indítvány beszerzése után a különböző ítélőtáblákhoz tartozó törvényszékek és járásbíróságok közötti illetékességi vitában nekik kell kijelölniük az eljáró, illetékes bíróságot. Határidőt a törvény ugyan nem szab, de a Kúria nyilvánvalóan haladéktalanul határoz annak érdekében, hogy ne akassza meg az adott büntetőeljárásokat – vetítette előre Kónya István.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.