Hírek
2024. Június 14. 07:26, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
Jens Stoltenberg: a NATO-nak hosszú távú támogatást kell biztosítania Kijevnek

Az észak-atlanti szövetségnek kiszámíthatóságot kell biztosítania Kijev számára azzal, hogy azonnali és hosszútávú támogatás mellett kötelezi el magát úgy a katonai, mint a pénzügyi támogatás terén
- jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben.
Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi miniszterei kétnapos tanácskozásának első munkanapját követően közölte, úgy az anyagi segítség, mint a katonai támogatás késlekedése komoly negatív következményekkel jár a harctereken, amit - mint kiemelte - nem szabad megengedni, hogy megtörténjen.
A tagállamoknak fenn kell tartaniuk az ukrajnai háború kezdete óta biztosított hozzájárulásuk mértékét, ami azt jelenti, hogy legkevesebb 40 milliárd euró éves támogatást kell szavatolniuk Ukrajna számára a hosszútávú kiszámíthatóság és a szavahihetőség megőrzése érdekében - húzta alá.
A szövegségesek minél hosszabb távú támogatás mellett kötelezik el magukat, annál hamarabb jöhet el a béke Ukrajnában, ugyanis a háború akkor fejeződhet be, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadja azt, hogy nem tud győzni a harcmezőkön - mondta a NATO-főtitkár.
Stoltenberg kérdésre válaszolva üdvözölte a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) olaszországi csúcstalálkozóján született megállapodást arról, hogy 50 milliárd dolláros kölcsönt adnak Ukrajnának a befagyasztott orosz pénzeszközök kamataiból.
Azt mondta: "ha jól értem, ezeket a pénzeket nem használják fel katonai célokra", majd hozzátette: "a NATO-vezetőknek szóló javaslatom ezzel szemben az, hogy olyan pénzügyi megállapodásra van szükség, amely az ukrán katonai igényeket elégíti ki, éves szinten legalább 40 milliárd euró értékben".
A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a szakminiszterek a tanácskozás pénteki munkanapján megállapodásra jutnak a NATO biztonsági segítségnyújtási és képzési tervéről. Tájékoztatott arról is, hogy Ukrajna és a NATO-tagországok védelmi miniszterei csütörtökön jóváhagyták a felek közötti hosszú távú együttműködés ütemtervét. "A mai napon jóváhagytuk az első NATO-Ukrajna innovációs együttműködési ütemtervet" - fogalmazott.
A NATO-országok az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) nevű informális, Egyesült Államok vezette csoporton keresztül koordinálják majd Ukrajna katonai támogatását - közölte. "Az Ukrajnának nyújtott összes katonai támogatás több mint 99 százalékát a NATO-szövetségesek adják. Tehát logikus, hogy a NATO nagyobb szerepet vállal ezekben az erőfeszítésekben" - fogalmazott.
Elmondta azt is, hogy a NATO védelmi miniszterei várhatóan pénteken jóváhagyják egy új kiképzőlétesítmény létrehozását Lengyelországban ukrán katonák számára.
Kérdésre válaszolva Stoltenberg hangsúlyozta, "nagyon jó" megbeszéléseket folytatott szerdán Budapesten. Közölte, a NATO elfogadja Magyarország álláspontját, miszerint nem kíván részt venni az Ukrajnának nyújtandó katonai és pénzügyi támogató műveletekben, ugyanakkor nem is blokkolja az erre irányuló NATO-erőfeszítéseket.
A holland védelmi minisztérium csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a szövetségesek körülbelül 350 millió euró értékben küldenek 152 milliméteres lövedéket Ukrajnának. A korábbi lőszerszállítások során Ukrajna eddig főleg 155 mm-es lövedéket kapott a nyugati országok által adományozott fegyverekhez - emlékeztettek.
Közölték továbbá, Dániával együtt Hollandia 400 millió euróval járul hozzá ahhoz a svéd alaphoz, amelyet CV90-es gyalogsági harcjárművek gyártására hoztak létre Ukrajna számára. A járművek nagy részét Hollandiában gyártják majd - emelték ki.
Ezen túlmenően a holland védelmi minisztérium 54 millió eurót fektet be a holland iparba fegyveres ereje számára szükséges drónok fejlesztésére - tették hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 14. 07:22, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Putyin: a tűzszünetet támogatjuk, de vannak megvitatásra váró kérdések
Az orosz elnök szerint a tűzszünet önmagában jó, támogatják, de vannak megvitatásra váró kérdések.
2025. Március 12. 06:00, szerda | Külföld
Ursula von der Leyen: az illúziók korszaka véget ért, Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért
Az illúziók korszaka most véget ért, Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért: nem a távoli jövőben, hanem azonnal, nem fokozatosan, hanem a helyzet által megkövetelt merészséggel -
2025. Március 08. 08:17, szombat | Külföld
Donald Trump: az amerikai-ukrán tárgyalások a jövő hét elején folytatódnak Szaúd-Arábiában
Az amerikai-ukrán tárgyalások a jövő hét elején folytatódnak Szaúd-Arábiában - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban.
2025. Március 08. 08:12, szombat | Külföld
Donald Trump szankciókat fontolgat Oroszország ellen
Donald Trump amerikai elnök Oroszország elleni pénzügyi és kereskedelmi szankciókat helyezett kilátásba az orosz katonai előrenyomulás miatt Ukrajnában - derül ki az amerikai elnök Truth-on közzétett pénteki üzenetéből.