Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2011. Augusztus 25. 14:21, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress

Keszthelyi táncfesztivál

Keszthelyi táncfesztivál

Szeptemberben – immár hagyományosan – három napra Keszthely lesz a balatoni tánc fővárosa.

A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 15-17. között rendezi meg a 9. Keszthelyi Táncpanorámát, amelyen három nap alatt négy táncos előadást mutatnak be. A programban gyerekelőadás, balett és néptánc is szerepel.

Kilencedik alkalommal várja a táncok szerelmeseit, illetve a táncelőadások iránt érdeklődőket szeptember 15-től a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban a Keszthelyi Táncpanoráma. A repertoárban négy olyan előadás található, amely a Nemzeti Táncszínházban minden alkalommal nagy sikert arat. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét. A három nap fellépői: Honvéd Táncszínház, Budai László és vendégei valamint a Szegedi Kortárs Balett.

„Számunkra nagyon fontos, hogy megmutassuk: a tánc mindenkihez szól, nemtől, kortól és anyanyelvtől függetlenül. A tánc közös nyelv, hiszen egy-egy darab szavak nélkül szól hozzánk. A programot úgy állítottuk össze, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találjon benne a szívéhez közel álló előadást” – nyilatkozta Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

A fesztivál csütörtök délután a Honvéd Táncszínház Csipkerózsika című gyerekelőadásával indul. A közismert mesedarab ezúttal a néptánccal és tradicionális magyar folklór elemeivel elevenedik meg a színpadon.

Csütörtök este szintén a Honvéd Táncszínház előadása lesz látható. Ekkor már a felnőtt közönséget várják a Ballada – A halálba táncoltatott leány című darabbal. A produkció Hules Endre A halálba táncoltatott leány című filmjének színpadi adaptációja. A film koreográfusa Zsuráfszky Zoltán volt, aki egyben a táncelőadás rendezője is. Hules alkotása az augusztus 18-a óta zajló Montreali Nemzetközi Filmfesztivál Versenyprogramjában szerepel.

Pénteken Budai László és vendégei a Tangó Pillanatokkal várják a közönséget. Az előadás a Nemzeti Táncszínház nyári programsorozatában, a Táncestek a Karmelita Udvarban is szerepelt, mindkét alkalommal teltház és vastaps fogadta a művészeket. A rendezvényt szombaton este Juronics Tamás koreográfiája, a Carmina Burana zárja. Az előadáson egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. Az előadások helyszíne a Balaton Kongresszusi Központ és Színház.

OrientPress Hírügynökség

Címkék: fesztivál

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a csok plusz segített beindítani az ingatlanpiacot az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit - vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az MTI-nek.

2024. Április 17. 13:38, szerda | Belföld

Sulyok Tamás: Karikó Katalin kiviteles büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak

Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak - jelentette ki az államfő kedden Szegeden.

2024. Április 17. 13:37, szerda | Belföld

Meteorológia: az ország egyes részein 24-25 Celsius-fokkal van hidegebb, mint hétfőn

Az ország egyes részen 24-25 Celsius-fokkal volt hidegebb kedd délután, mint hétfőn - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni Facebook-bejegyzéséből.