Hírek
2015. Április 23. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kevesebbeket vonz a bírói hivatás

A bírák kezdő bérei olyan alacsonyak, hogy az már nem elég a megélhetéshez. Nagymértékben csökkent az érdeklődés a bírói hivatás iránt, ezért is lenne fontos mielőbb bevezetni a szakma életpályamodelljét - mondta Makai Lajos. A Magyar Bírói Egyesület elnöke szerint kedden az M1 aktuális csatorna műsorában rámutatott: nem illetményemelésben gondolkodnak, hanem a bírói beosztási pótlék megváltoztatásában.
Az életpályamodell bevezetése átláthatóbbá, követhetőbbé tenné a bírói karriert a fiatal jogászok számára, továbbá a fizetéseknek biztosítaniuk kell a bírók függetlenségét, és igazodniuk kell a felelősségük és hivatásuk súlyához - mondta Makai Lajos.
Az április 22-ei kormányülésen téma lesz a bírói életpályamodell, Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének előterjesztése alapján a legégetőbb problémával, a fogalmazók és bírósági titkárok helyzetével foglalkoznak majd - mondta el az Országos Bírói Tanács (OBT) soros elnökhelyettese, a Kecskeméti Törvényszék elnöke múlt csütörtökön a Székesfehérvári Törvényszék rendes évi összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.
Bicskei Ferenc célnak nevezte, hogy június végéig mindenki által támogatott, konszenzusos életpályamodell-koncepció készüljön el. Közölte, hogy a tervezet kimunkálása érdekében az OBH és az OBT mellett a Magyar Bírói Egyesület (MABIE), a Bírósági Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) és szakmai együttműködő partnerként a Kúria együttműködési megállapodást kötött.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák