Hírek
2014. Augusztus 04. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kihúzza a pácból a volt hallgatókat a Diplomamentő Program
Az év végéig lehet jelentkezni a Diplomamentő Programra azoknak, akik csak nyelvvizsga híján nem kapták eddig kézhez diplomájukat. Az ingyenes nyelvtanfolyamok augusztus végén kezdődnek és 2015. december 31-ig kínálnak lehetőséget a B2-es nyelvvizsga megszerzésére. Az előkészületekről és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. egyéb tevékenységeiről az ügyvezető, Pákozdi Szabolcs nyilatkozott rádiónknak.
Az 1992-ben alakult és 2012 óta a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt működő nonprofit kft elsősorban munkaerőpiaci programok indításával, kiemelten innovatív projektek támogatásával foglalkozik, széles körű munkaügyi kutatásokat folytat. Irodái regionális szinten az egész országot lefedik.
Mint az Pákozdi Szabolcs kifejtette, több Uniós programban is részt vesznek: ezek közül a Társ a foglalkoztatásban című a helyi partnerségek támogatását célozza a munkaadók, munkavállalók és a helyi önkormányzatok összehangolásával. A Kooperáció nevű Uniós program pedig a közfoglalkoztatás és a versenyszféra között elhelyezkedő, már a Magyary Program által is hangsúlyozott szociális szövetkezetek létrehozására és támogatására szolgál.
Hazai foglakoztatási programjaik közül kiemelt a Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a közép- magyarországi régióban projekt, melynek célja a 18 és 35 év közötti fiatalok önfoglalkoztatóvá válásának elősegítése. CSR programjukkal a vállalati felelősségvállalást propagálják elsősorban kis- és középvállalkozások jó tapasztalatainak megosztásával.
A nyár végén induló Diplomamentő Programjuk mintegy 50 ezer olyan embert érinthet, aki csak nyelvvizsga híján nem tudja átvenni a diplomáját. Pákozdi Szabolcs elmondta, eddig 29 ezren jelentkeztek a 13700 elnyerhető helyre, korosztály tekintetében pedig 50-50 százalékos volt az arány a 35 év alattiak és felettiek között.
'A program azoknak szól, akik hallgatói jogviszonyban nem állnak, felsőfokú intézményben sikeres záróvizsgát tettek és csupán egy nyelvvizsga választja el őket a diplomától. A részvétel fontos követelménye az angol, német vagy a francia nyelv legalább alapfokú szintű ismerete' - ismertette a jelentkezés feltételeit az ügyvezető.
A program célja, hogy a résztvevők 2015. december 31-ig egy B2-es általános nyelvvizsgát megszerezzenek. Akinek szakmai, felsőfokú vagy két nyelvvizsgára van szüksége a diplomához, az is jelentkezhet a programba, hiszen a B2-es szint eléréséhez szükséges segítséget így is megkapja, a többit pedig önköltségből finanszírozza a továbbiakban.
Mind a nyelviskolákat, mind a jelentkezőket arra inspirálja a program, hogy felkészülten, elsőre sikeres nyelvvizsgát tegyenek. Aki ugyanis nem teljesíti adott határidőig a vizsgát, annak a képzési díj 50 százalékát, maximum 150 ezer forintot vissza kell fizetnie.
A képzések az előzetesen kiválasztott nyelvi felnőttképzési intézményben zajlanak majd. Jelenleg a nyertes képzőintézmények kiértesítése és a velük való szerződéskötés zajlik. Ezt követi majd a képzési adatok felkerülése a rendszerbe és a jelentkezők kiértesítése után az előzetesen felmért helyszínekre, nyelvekre és adott óraszámokra kezdődik meg a regisztráció. Ezután egy komoly, írásbeli, szóbeli készséget és szókincset tesztelő szintfelmérés következik.
Tudásszintjüknek megfelelően ezután kerülnek majd be a pályázók az augusztus végétől folyamatosan induló 240, 180 vagy 120 órás képzésekre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
2025. December 02. 07:12, kedd | Belföld
ÉKM: a főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára
Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra.
