Hírek
2017. Április 01. 08:27, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Lájkvadász is az internethasználat veszélyeire is hívja fel a figyelmet
Idén is részt vesz az április eleji digitális témahét rendezvénysorozatán a Safer Internet Program (SIP) - közölte az MTI-vel a SIP hazai konzorciumi partnere, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
A szervezet 2009 óta vesz részt az Európai Unió SIP programjában.
A jövő hétfőtől öt napon át tartó eseménysorozaton SIP-oktatók kötetlen, játékos, interaktív formában tartanak országszerte előadásokat általános és középiskolákban, hogy felhívják a szülők, a pedagógusok, a gyerekek figyelmét az internethasználatból fakadó veszélyekre és kivédésük lehetőségeire; ugyanez ugyanis a SIP célja is.
Emlékeztettek: a digitális témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kezdeményezésére másodszor rendezik meg, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének szakmai vezetésével. Célja, hogy a digitális pedagógia minél szélesebb körben elterjedjen a köznevelésben, minél több iskolában tanítsanak digitális eszközökkel, digitális környezetben, digitális módszerekkel.
A SIP azért csatlakozott idén is a programhoz, mert fontosnak tartja felhívni a figyelmet az internet előnyeire, de lehetséges veszélyeire, így a zaklatásra, az illegális és káros tartalmakra is. Az internet korunk egyik nagy és hasznos találmánya, amely szinte mindenkinek megkönnyíti, szórakoztatóbbá és hatékonyabbá teszi az életét - írták.
Megjegyezték: a digitális témahétre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálathoz - a SIP hazai konzorciumvezetőjéhez - több mint ötven felkérés érkezett internetoktatásra 6 budapesti és 47 vidéki intézményből. A SIP-oktatók egy hét alatt 214 órát tartanak meg ezekben az intézményekben. A szakemberek Preszl Éva, a SIP oktatója által tavaly kifejlesztett Lájkvadász nevű társasjátékot is magukkal viszik, amellyel még könnyebben és közvetlenebbül tudják megszólítani a fiatalokat. A társasjáték népszerű a pedagógusok körében is, mert játékosan, kötetlen formában sok hasznos információt tudnak átadni általa a gyerekeknek. Az idei digitális témahéthez kapcsolódó kampányban csaknem háromszáz Lájkvadász társasjátékot küldött iskoláknak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat - ismertették.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
