Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2017. Február 26. 13:11, vasárnap | Külföld
Forrás: Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:

Már tizenhatan meghaltak Romániában a terjedő kanyarójárványban

Már tizenhatan meghaltak Romániában a terjedő kanyarójárványban

Már 16 halálos áldozata van Romániában annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed - közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.

2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak az országban, és ebben az időszakban tizenhatan vesztették életüket a betegség szövődményei miatt. Amint a hírtelevízió közölte, korábban átlagosan 7-8 kanyarós esetet jegyeztek évente.

A legtöbb megbetegedést a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek, de Erdély belső megyéiben is sok a kanyarós beteg. Maros megyében 311, Beszterce-Naszódban 129 esetben állapították meg a kórt.

Alexandru Rafila járványügyi szakértő a hírtelevíziónak elmondta, soron kívül kezdték oltani az egy évnél kisebb gyermekeket kanyaró ellen, hogy megállítsák a járvány terjedését. Hozzátette, az áldozatok többsége ebből a korosztályból került ki.

A hírtelevízió közlése szerint az év elején Belgiumban megjelent kanyarójárványnak is romániai eredetet tulajdonítanak. Az első megbetegedést ugyanis olyan embernél tapasztalták, aki korábban Romániában járt.

Alexandru Rafila hozzátette: amíg nem sikerül egész Európában a beoltottság szintjét növelni, időről időre törvényszerűen meg fognak jelenni a mostanihoz hasonló járványok.

A román egészségügyi minisztérium szerint "a felelőtlen oltásellenes kampány" a hibás a járványért. A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására.

A szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak a gyerekek kanyaróellenes vakcinát.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése