Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2014. December 14. 09:18, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI

Mától változik a vasúti menetrend

Mától változik a vasúti menetrend

Mától változik a vasúti menetrend, amelyet a MÁV közlése szerint rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemez.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI érdeklődésére közölte, hogy a Volán-társaságok csupán kismértékű kiigazítással, a meglévő kapacitásaik fenntartásával hirdették meg az új menetrendet, amelyről a társaságok honlapján, és a nagyobb állomásokon lehet tájékozódni.
A MÁV korábbi tájékoztatása szerint a Hosszú lépés nevű vonat Budapest és Sátoraljaújhely között a tanulmányi időszakban pénteken, visszafelé pedig vasárnap 24, illetve 35 perccel rövidebb menetidővel közlekedik, ezzel elsősorban a fővárosban tanulók számára lesz gyorsabb a közlekedés.
Budapest és Baja között fél órával csökken a menetidő, a légkondicionált, alacsonypadlós Desiro motorvonatokból álló expressz vonatok két és fél óra alatt teszik meg az utat Kelenföld és Baja között.
Budapest elővárosában a tavaly bevezetett, Kőbánya-Kispest-Kelenföld-Székesfehérvár között közlekedő G43-as gyorsított személyvonat mellett S36-os jelzéssel Kőbánya-Kispest és Tárnok között is átlós viszonylatot alakítottak ki. Kőbánya-Kispest és Kelenföld között így az eddigi egy óra helyett már félóránként kínál közvetlen és gyors eljutási lehetőséget a vasúttársaság. Kőbánya-Kispestről vonattal és autóbusszal a ferihegyi repülőtér is elérhető.
Szeged és Budapest között december 14-től már naponta tizenhat InterCity vonatpár közlekedik.
A Budapest-Pécs vasútvonalon - az első Dombóvárról induló és az utolsó Dombóvárra érkező vonat kivételével, amelyek az elővárosban csak Érd-felsőn és Kelenföldön állnak meg - változatlanul ütemes rendben, de Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint Dombóvár-Pécs viszonylatban közlekednek a személyvonatok.
A fővárosban tanuló pécsi diákoknak iskolai időben péntekenként Budapestről Pécsre, vasárnaponként pedig Pécsről Budapestre biztosít gyors eljutási lehetőséget a Zsolnay InterCity. A vonat Budapest és Dombóvár között a Rippl-Rónai IC vonattal együtt közlekedik.
A keleti országrész és az osztrák főváros között átszállás nélkül kínálnak közvetlen eljutási lehetőséget a vasúttársaság új járatai. A "Hortobágy" EuroCity Debrecenből, az Avala EC pedig Belgrádból indulva, Kőbánya-Kispesten és Kelenföld állomáson át teremt új eljutási lehetőséget Bécsbe. Az új vonatokkal napi 12 vonatpárra bővül a Budapest és Bécs közötti közvetlen eljutási lehetőségek száma.
Újabb közvetlen nemzetközi vonat indul Budapest és Hamburg között Pozsony, Prága, Drezda és Berlin érintésével. A Budapest és Zürich között közlekedő Wiener Walzer EuroNight menetideje jelentősen rövidül, emellett mindkét városban kedvezőbb érkezési- és indulási időket kínál.
Újra közlekedik közvetlen vonat Szófiába (Serdica) és Ljubljanába (Citadella EC) is. A magyar és a szerb főváros között biztosít új kapcsolatot az Ivo Andric nemzetközi gyorsvonatpár, amely a nyári szezonban hetente egyszer közvetlen eljutási lehetőséget nyújt Thesszalonikibe is.
A nyári szezonban már heti háromszor indul közvetlen vonat Split-be, és újdonságként Rijekába is, emellett kettőre nő a közvetlen várnai összeköttetések száma is.
Kijev és Budapest között a Latorca IC közlekedik a korábbi Tisza expressz pótlásaként, Moszkvába pedig heti egyszer, Pozsonyon és Minszken át közlekedik az orosz vasút legmodernebb hálókocsija, amellyel már csak egy éjszakára lesz szükség az orosz fővárosba történő eljutáshoz.
A könnyebb tájékozódást az elővárosi vonalakon tavaly bevezetett viszonylatszámozás kiterjesztése segíti és jövőre még több, korszerű, kényelmes elővárosi motorvonat áll forgalomba.
A jövő év végéig mind a negyvenkét új beszerzésű FLIRT-motorvonat forgalomba áll a fővárosi agglomerációs vonalakon, megszépül több vasútállomás, és folytatódnak a vonalátépítések is.
Az érvényes menetrendről részletes tájékoztatás található awww.mav-start.huhonlapon és információt lehet kérni a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során