Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2021. Március 17. 15:04, szerda | Belföld
Forrás: infovárosok

Megerőszakolták a kislányt, majd prostitúcióra kényszerítették

Megerőszakolták a kislányt, majd prostitúcióra kényszerítették

A gyanúsítottak egy 13 éves lány sérelmére követtek el súlyos bűncselekményeket.

A hajdú-bihari rendőröknek 2020 februárjában jutott olyan információ a tudomására, hogy Furtán és Berettyóújfaluban egy 13 éves lányt két férfi szexuálisan bántalmazott. A nyomozók azonnal az ügy felderítésébe kezdtek, majd gyanúsítottként hallgatták ki a két berettyóújfalui lakost, akiknek szexuális erőszak bűntett miatt kell felelniük - közölte a rendőrség.

A nyomozás során azonban a sértett két rokona is a rendőrök látókörébe került. A 41 éves nő, valamint a 22 éves férfi a két gyanúsítottól pénzt kért azért, hogy szexuális kapcsolatot létesíthessenek a gyermekkorú lánnyal.

A hajdú-bihari nyomozók a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen, valamint a zsákai és debreceni körzeti megbízottak közreműködésével, 2020. július 21-én hajnalban egy összehangolt akcióban fogták el a sértett két rokonát. A rendőr-főkapitányságon gyanúsítotti kihallgatásukat követően, bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2020. július 22-én elrendelt.

Velük szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.