Hírek
2011. Augusztus 22. 23:11, hétfő |
Helyi
Forrás: Napló online, Gólyatábor FB oldal
Megjöttek a gólyák
Megérkeztek a gólyák Zánkára: hétfőtől csütörtökig tart az elsőéves hallgatók közösségépítő rendezvénye, a gólyatábor
Mintegy ötszáz elsőéves hallgató érkezett a Pannon Egyetem veszprémi kampuszának gólyatáborába a Zánkai Gyermek- és Ijúsági Centrumba (a keszthelyi és nagykanizsai kampusz diákjai számára önálló tábort szerveznek). A veszprémi kampuszon tanulmányaikat megkezdő diákok a gólyatáborban megismerkedhetnek az egyetemi élettel, diáktársaikkal, a felsőbbévesekkel, szakvezetőkkel.
Csikós Viktor, a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke hangsúlyozta: az idei gólyatáborban a korábbi évekhez képest nagyobb szerepet kap a csapat- és közösségépítés, valamint a szakmaiság; minden program e kettő jegyében telik. Az elsőéveseket mintegy száz felsőéves patronáló segíti, akiket tréningen online és gyakorlati feladatokkal választottak ki és készítettek fel arra, hogyan patronálják, „neveljék” a gólyákat.
A szakmaiságot is előtérbe helyezik: az elsőéveseket fel kell készíteni az önállóságra, a középiskola és az egyetem közötti jelentős különbségre. A gólyatábor hétfőn dr. Hartung Ferenc rektori megbízott megnyitójával kezdődött, majd kari vetélkedőkkel, csoportos versenyekkel folytatódott. Kedden délelőtt vetélkedő, délután a patronálókkal való beszélgetés, este a gólyatábor „fénypontja”, a nagy vetélkedő várja a diákokat. Szerdán a szakvezetők is Zánkára érkeznek, ahol nemcsak szakmai előadást tartanak az elsőéveseknek, de sportvetélkedőn, oktató–hallgató meccsen is részt vesznek.
A hallgatói önkormányzat feladatai
A hallgatói önkormányzat (HÖK) feladatai között legfontosabb a hallgatói érdekképviselet, a hallgatói pénzügyek, szociális kérdések kezelése, valamint a rendezvények szervezése. A HÖK szervezi és felügyeli az egyetem hallgatóinak minőségi kulturális programjait: a Veszprémi Egyetemi Napokat (VEN), az Akó vetélkedőt, a gólyatábort, gólyabált, Keszthelyen a Bulektábort, az Egyetemi Napokat és a Sárgulást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
