Hírek
2013. Augusztus 18. 07:42, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Navracsics: ahol Krisztusban hívő emberek élnek, ott Európa van

Ahol Krisztusban hívő emberek élnek, ott Európa, kultúra, civilizáció van - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Veszprém-Gyualfirátóton a felújított kálvária átadási ünnepségén szombaton.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter beszédében kifejtette: minden helynek megvan a maga sorsa, ami nem változhat: a kálváriadombon a Gyulaffyak vára állt egykor, "figyelte" a környéket, erősséget jelentett a török elleni harcban, a Dunántúl, a Balaton-felvidék őrzésében.
Most már ugyan nem áll itt, mégis egyfajta vár van itt: a hit vára, hiszen a kálvária a hit, Krisztus győzelmét hirdeti - fűzte hozzá.
"Ahol kálvária van, ott Krisztusban hívő emberek élnek, Krisztusban hívő kultúra, Krisztusban lévő hagyományok léteznek - azaz ott Európa, ott civilizáció, kultúra, jóravaló emberek vannak" - mondta Navracsics Tibor.
A miniszter szerint a kálvária egyben a közösségiség vára is, hiszen Gyulafirtátót 900 családjából 300 támogatta a kálvária felújítását, ami nemcsak azért fontos, mert gazdasági válság idején az emberek nehezebben válnak meg a nehezen megkeresett pénzüktől, hanem azért is, mert ösztönzés nélkül, önként érezték úgy, hogy hozzá kell járulniuk a kálvária megújításához.
Ha mindig lesz 300 család, aki adakozik, akkor Gyulafirátótnak van jövője és ha Gyulafirátótnak van jövője, akkor Magyarországnak és ennek a nemzetnek is van jövője - állapította meg a miniszter.
Márfi Gyula veszprémi érsek szerint egy településről sokat elárul a templom, a temető és a kálvária kinézete.
A gyulafirátóti felújított kálvária annak a jele, hogy az ország, a nép élni akar és élni is fog - jelentette ki.
Czaun János (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő avató beszédében felidézte: az első keresztet 220 évvel ezelőtt állították fel azon a dombon, amelyen egykor a Gyulaffyak vára állt. A történelem viharai, az időjárás és rongálások miatt az elmúlt évszázadok során többször fel kellett újítani, legutóbb 20 évvel ezelőtt. Elmondta: a felújítás másfél millió forintba került, de ez meghaladta az egyházközösség és az önkormányzat erejét, ezért hirdették meg a közadakozást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.