Hírek
2011. November 23. 15:23, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Ne vásárolj semmit! nap pénteken
A karácsonyi vásárlási dömping előtt világszerte több mint 60 országban hívják fel a figyelmet környezetvédő és civil szervezetek a társadalom túlfogyasztására és rossz fogyasztási szokásainkra.
A nemzetközi akciónap immár 12 éves múlttal rendelkezik, a magyarok egy negyede is találkozott már a fogalommal. A Tudatos Vásárlók Egyesülete idén is arra buzdít, hogy november 25-én tartsunk fogyasztói böjtöt, kerüljük el a boltokat.
A kezdeményezés a már-már betegessé váló vásárlásmánia mellett arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a világ lakosságának 20 százaléka éli fel a Föld készleteinek 80 százalékát. A gazdag országok a fogyasztási szokások miatt túl nagy arányban vesznek el a földi javakból. A reklámok pedig az emberek elégedetlenségét és mohóságát erősítik azzal, hogy elhitetik: akkor lesznek boldogok, szépek, naprakészek, ha minél több tárgyat birtokolnak. Becslések szerint Magyarországon a vásárlási mánia a lakosság mintegy 5 százalékát érinti, de a nők jó harmada lehet veszélyeztetett. A vásárlások átlagosan 40 százaléka az előzetes vásárlási szándékoktól független, hirtelen ötlet és gyors döntés alapján történő impulzus vásárlás, amiben nagy szerepet játszanak az akciók és a boltok által bevetett marketing-trükkök. A hazai felmérések emellett azt is mutatják, hogy a vásárlók 55 százaléka hagyatkozik a boltokban hozott gyors döntésekre.
A GfK Hungária felmérése szerint – a válság ellenére – a tavalyi decemberi, karácsonyi forgalom az előző évekkel ellentétben magasabb volt, mint 2009-ben. Megfigyelhető volt, hogy a kereskedők már a hónap elején nagyobb hangsúlyt helyeztek a marketing kommunikációra, ezzel is próbálták a fogyasztókat vásárlásra ösztönözni. A 2010-es karácsony legkelendőbb termékcsoportjai a hordozható audio eszközök, a síkpaneles televíziók, a micro audió tornyok, a DVD lejátszók, a játékkonzolok, a kézi mixerek, a kávéfőzők, a hajformázók, a fritőzök és a borotvák voltak.
Várhatóan idén is többet költünk a karácsonyi szezonban. A felmérések a tavalyihoz képest 1000 Ft-os emelkedést, átlagosan 35 000 Ft kiadást jósolnak. Elgondolkodtató tény, hogy a magyarok közel fele ugyanakkora összeget tervez elkölteni idén, mint a válság által még nem sújtott 2007-es évben. Ebben a tekintetben követjük az európai trendet, ahol a lakosság fele költ el az ünnepek alkalmával ekkora összeget. A kényszerből-szórakozásból megvásárolt holmik előállításának nyersanyag- és energiaigénye, a csomagolással és a hulladékká váló termékekkel keletkező szemét mennyisége és a szállításukkal kibocsátott szennyezések mára az ökológiai katasztrófa súlyosbodásának első számú okaivá nőtték ki magukat. Életmódunknak köszönhetően jelentősen túlterheljük a bolygót. Ha mindenki úgy élne, mint mi magyarok, két Földbolygóra lenne szükségünk.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 21. 15:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: újjáépül a lengyel-magyar barátság a közlekedésben is
Újjáépítik a lengyel-magyar barátságot a közlekedésben is - írta közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter szerdán, miután tárgyalt Dariusz Klimczak lengyel infrastruktúráért felelős miniszterrel.
2026. Május 21. 14:00, csütörtök | Belföld
Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. Május 21. 13:00, csütörtök | Belföld
Tarr Zoltán: mérföldkő a felvidéki magyarság jogvédelmében a szlovák Alkotmánybíróság egyik ítélete
2026. Május 21. 11:00, csütörtök | Belföld
Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció
A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
