Városlista
2022. május 22, vasárnap - Júlia, Rita

Hírek

2011. November 19. 11:32, szombat | PR
Forrás: infoveszprem.hu

Szemes György előadása a BEMER terápiáról

Szemes György előadása a BEMER terápiáról

Nagy sikerü előadást tartott Szemes György, a BEMER terápiáról és a BEMER Liechtensteini gyárában tett látogatásáról.

A korábbi nagy sikerre való tekintettel, második alkalommal tartotta meg előadását és élménybeszámolóját Szemes György, BEMER orvostechnikai eszköz tanácsadó. A helyszín ezúttal a Veszprém, Rákóczi u. 5 szám alatt található kezelő különterme volt, ahol az érdeklődők megismerkedhettek a BEMER terápiával és a kezelés hatásaival, illetve érdekes utibeszámolót hallgathattak meg a liechtensteini központban tett látogatásról.

Az előadó saját élményeit elevenítette fel, többek között, hogy gerincbetegsége miatt az egészségi állapota már több mint két évtizede megromlott, gyakran került kórházba, majd a gyakori izületi gyulladások miatt szövődményként szívproblémák is felléptek. Közel 25 év betegeskedés és havi 600 szem gyógyszeradag után olyan állapotba került, hogy csak feküdni tudott, és a felkelés is nehézséget jelentett számára.

Ekkor ismerkedett meg a BEMER terápiával és elszántan kezdett használatába. 3 hét után változás jelentkezett az állapotában, fokozatosan, napról-napra erősödött, mely egyre jobb közérzettel is párosult. Ezt tapasztalván hitvallásává vált a BEMER és úgy döntött, hogy szaktanácsadóként is igyekszik minél több emberrel megismertetni a készüléket és a kezelést!

Az emberi szervezet egyik legfontosabb része a mikrocirkuláció, 74%-ot tesz ki a keringési rendszerben, a BEMER terápia lényege pedig,hogy ezt a mikrokeringést javítsa fel tíz éves kutatómunkával kifejlesztett speciális BEMER impulzusokkal.

A mindennapi stressz, nem megfelelő táplálkozás, a szervezet túlhajszolása, káros szokások, mind-mind keringési elégtelenséghez vezetnek. Sokféle program közül választhatnak a kezelésre járók, napszaknak, életkornak, betegségnek megfelelően, sőt aki saját készülékkel rendelkezik, akár éjszaka, alvás közben is kezelheti magát.

A veszprémi BEMER kezelőközpont

Kérdésre válaszolva Szemes György elmondta, hogy az orvostársadalom is egyre nyitottabb a BEMER alkalmazása féle, személyesen is sok konzultációt tart a város és a régió orvosaival, akik egyre nagyobb számban vásárolják és használják maguk is a készüléket. Akár önállóan alkalmazva, akár más kezelés kiegészítéseként is, nagyon hatásos lehet a BEMER terápia.

A sport világában is igen elterjedt az eszköz és a terápia, ilyen készüléket használ Szabics Imre válogatott labdarúgó, a világranglistán első Roger Federer, labdarúgó egyesületek és sok atléta, de a BEMER-rel kezelik a svájci síelő válogatott tagjait is.

Fontos, hogy csak az eredeti BEMER készülékkel végzett kezelések hatásai garantálhatóak, sajnos számtalan, olcsó hamisítvány, vagy más elven működő mágnesterápiás gépis megjelent a piacon!

Amennyiben kérdései lennének, vagynem múlnakpanaszai keresse bizalommal Szemes Györgyöt és a veszprémi BEMER kezelőt!

További információk a BEMER terápiáról és bejelentkezés az első ingyenes kezelésre itt!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2022. Május 03. 12:38, kedd | PR

Kórházat újít a Jánosik Kft.

Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) felújítását végezheti Miskolcon, csaknem 2 milliárd forintnyi értékben a Jánosik és Társai Kft.

2022. Április 27. 15:19, szerda | PR

K&H: ha pénz áll a házhoz, mit tehetnek a fiatalok?

Tavasszal és nyáron meglódulhatnak a fiatalok bevételei, a húsvéti locsolkodás, a közelgő ballagás és az esetleges nyári munka miatt.

2022. Április 06. 14:55, szerda | PR

Ösztöndíjprogramot indított a Jánosik Kft. és a DVTK

Első ízben, Katona Csenge Zoé, a DVTK Kosárlabda Akadémia fiatalja, az U16-os csapat tagja lett idén az 500.000 Ft értékű DVTK-Jánosik ösztöndíj díjazottja.

2022. Március 22. 10:09, kedd | PR

Álláshirdetésnél fontos a cég bemutatása

Milyen a jó álláshirdetés? Sokan felteszik ezt a kérdést és a válaszok is sokfélék lehetnek, vannak azonban olyan alappillérek, melyeket érdemes figyelembe vennie annak, akik releváns jelentkezőkre vár.