Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2012. Június 25. 21:11, hétfő | Helyi
Forrás: velvet.hu

Repülőgéproncsok és lövedékek is lehetnek a Balatonban

Repülőgéproncsok és lövedékek is lehetnek a Balatonban

A múlt héten Siófokon talált tüzérségi lövedék, illetve a tegnapi balatonlellei repeszakna nem számít egyedi esetnek, hiszen a Balaton környéke súlyos harcok színhelye volt a második világháború vége felé.

A tóban így még jó néhány lövedék, bomba, sőt, repülőgéproncs is rejtőzhet, de a szakértő szerint ennek ellenére a Balatonban fürödni nem veszélyesebb, mint akárhol máshol.

Légrády Lajos, a Magyar Roncskutató Egyesület elnökének elmondása szerint a második világháború során úgy ötven-hatvan repülőgép zuhanhatott a Balatonba. Ennek nagy részét rögvest a háború után kiemelték, néhányat pedig a közelmúltban sikerült megtalálni: így például 1996-ban egy Junkers Ju-86 kétmotoros bombázót, illetve 1999-ben egy Iljusin Il-2 Sturmovik csatarepülőgépet emeltek ki a tóból.

Az elnök a Velvetnek elmondta: a Magyar Roncskutató Egyesületnek jelenleg nincs tudomása felderített, de még ki nem emelt repülőgéproncsról, ugyanakkor durva becslések szerint körülbelül tíz gépet még mindig rejthet a tó vize. Ezek egyike még akár magyar gép is lehet, hiszen Székesfehérvár környékéről a háború végén több pilóta eltűnését is jelentették, és ezeknek a katonáknak a sorsa a mai napig nem ismert.

Légrády kifejtette: természetesen nemcsak repülőgépek, de tüzérségi lövedékek, fegyverek és más járművek is lehetnek a Balatonban. Dokumentált eset például annak a német egységnek a sorsa, ami Balatonfűzfőnél próbált átmenekülni a tó északi partjára, néhány kétéltű, vagyis szárazon és vízen egyaránt használható járművel. A katonák soha nem érkeztek meg uticéljukhoz, a körzetben tartózkodó szovjet egységek jelentése szerint pedig legalább egy kétéltű elsüllyedt: ezt a járművet a mai napig nem találták meg.

Az elnök szerint noha maga a tó frontvonal volt 1944-45 telén, és a környékbeli települések komoly harcok helyszínei voltak, a Balaton nem számít veszélyesebb körzetnek, mint bármelyik magyar település, hiszen Magyarország a területén folyó ütközeteknek köszöhetően még mindig erősen szennyezett a második világháborúból származó lövedékektől, bombáktól és más eszközöktől. Amennyiben a Balatonban fürödve történetesen egy ilyesmit találunk, ne próbáljunk semmit csinálni vele: ehelyett hívjuk a rendőrséget, és bízzuk a tűszszerészekre a robbanásveszéllyel fenyegető eszköz ártalmatlanítását.

Címkék: balaton, roncs, tűzszerész

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.