Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2011. Augusztus 23. 10:00, kedd | Helyi
Forrás: iveszprem.hu

Szakmai tábor tehetséges diákoknak

Szakmai tábor tehetséges diákoknak

Az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola kiváló diákjai és a magas pontszámmal felvett elsőévesek számára szervez nyári szakmai tábort a kar augusztus 14. és 21. között.

Az ország minden tájáról érkeznek diákok, akik érdekes előadásokon és gyakorlati foglalkozásokon vehetnek részt, valamint megismerhetik a kar fő kutatási területeit.

Tizennégy diák vett részt a szakmai programokon, Kárpátaljától Gyuláig, Sopronból, Debrecenből és Szegedről, vagyis az ország minden tájáról érkeztek, hogy a beiratkozás előtt megismerkedhessenek a Műszaki Informatikai Karral és érdekes feladatok megoldásában vegyenek részt. Közülük öten kezdik most tanulmányaikat a karon, kilencen az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola természettudományok és informatika iránt érdeklődő diákjai. Az elsőévesek számára magas felvételi pontszámuk garantálta a bejutást, hiszen a kar felvételi eredményei alapján az országos rangsorok élén foglal helyet, a mérnök informatikus alapszak nappali tagozatán pedig már harmadik éve itt volt a legmagasabb a felvételi ponthatár.

A foglalkozásokat a kar tehetséggondozó programjában, a Fasori Programban részt vevő hallgatók és oktatók tartották. Tíz előadást hallhattak az érdeklődők, melyen megismerkedhettek a matematikai logika, kombinatorika alapjaival, a szenzorhálózatokkal, a mesterséges intelligencia és a szoftverfejlesztés lehetőségeivel, az informatikai biztonság kihívásaival, optimalizálással és logisztikai rendszerek felépítésével. A gyakorlati foglalkozások keretében elsajátították egy kódolt szöveg titkosírással történő megfejtésének rejtelmeit, valamint élőben eljátszották egy érdekes japán IQ teszt megoldásait különböző esetekre. Az egyhetes program alatt a résztvevők megismerhették a kar által kínált kutatási-fejlesztési lehetőségeket, valamint az egyetemi életet és annak színtereit. A szakmai előadások és gyakorlatok között közösségépítő programokon vehettek részt a táborozók, a város és a környék nevezetességeihez is ellátogattak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.