Hírek
2019. December 16. 09:40, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Százmilliókat nyertek, majd el akarta titkolni felesége előtt a lottónyeremény maradékát
Vádat emelt az ügyészség egy szegedi férfi ellen, aki 2017-ben, válásuk során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük megmaradt összegének jelentős részét, mintegy 260 millió forinttal károsítva meg őt
- tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t. Saághy Flóra közölte, a férfit különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a házaspár 2016 novemberében telitalálatot ért el az ötös lottón. A csaknem 900 millió forintos közös nyereményt a Szerencsejáték Zrt. az általuk megjelölt nyolc bankszámlára utalta át, amelyek felett a férj rendelkezett.
A házaspár a nyereményből 2017-ben közösen ingatlanokat és gépjárműveket vásárolt. Időközben azonban házasságuk fokozatosan megromlott, ezért a feleség kezdeményezte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyeremény maradékából őt megillető részt. Egyeztetéseik során a férfi azt állította, a nyereményből már csupán 300 millió forint maradt, holott a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre.
A vádlott nyilatkozata alapján megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A megállapodásban a vádlott vállalta, hogy átutalja feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot, a nő cserében lemondott minden követeléséről férjével szemben. A feleség a pénz átutalása után szembesült azzal, hogy férje becsapta, valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki.
A nő az eljárás során az őt ért, mintegy 260 millió forintos kár megtérítése érdekében polgári jogi igényt terjesztett elő - tudatta az ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: felszólítjuk Ukrajnát!
Felszólítjuk Ukrajnát, hogy szüntesse be Magyarország energiabiztonságának támadását, különös tekintettel arra, hogy az ukrán energiaimport egy jelentős része hazánkból érkezik jelenleg
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
