Hírek
2023. Január 10. 07:40, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Szijjártó: Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából
Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza mintegy 3,5 millió dollár értékben Ukrajnából a globális élelmezési válság megoldását célzó erőfeszítések keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután kongói kollégáját fogadta Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Christophe Lutundula Apala Pen'Apalával közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy bár a két ország között jelentős a földrajzi távolság, a globális biztonsági fenyegetések mindkét felet érintik.
Erre példaként hozta fel az ukrajnai háború negatív hatásait, így az élelmezési krízist is, amely leginkább Afrikát sújtja. Illetve közölte, hogy hazánk a globális felelősségvállalás keretében tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából, mintegy 3,5 millió dollár értékben.
"Mind a két ország abban érdekelt, hogy minél előbb béke legyen, és hogy a világot rabul ejtő fegyveres konfliktusok minél előbb befejeződjenek, ezért sürgetjük az ehhez szükséges párbeszéd, tűzszünet és béketárgyalások létrejöttét" - szögezte le.
Szijjártó Péter ezután lényeges összekötő kapocsnak nevezte Magyarország és a Kongói Demokratikus Köztársaság között az elektromos autóipar és akkumulátorgyártás területét.
Rámutatott, hogy hazánk a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártási kapacitásával rendelkezik, és a folyamatban lévő beruházások nyomán hamarosan az első helyre fog lépni. Márpedig - mint aláhúzta - ehhez az egyik legfontosabb alapanyag a kobalt, és a szektor által felhasznált kobalt több mint 70 százaléka az afrikai országból származik.
A világ jövőbeli elektromos autóiparának sikere nagy mértékben függ attól, hogy a kobalt kitermelése, majd világpiacra szállítása akadálytalan és folyamatos legyen - fogalmazott.
Ehhez pedig tájékoztatása szerint több magyar vállalat is jelentősen hozzájárul, miután hazai építőipari és tervezőcégek vezetik azt a 600 millió dolláros infrastruktúra-fejlesztési programot, amelynek célja a Kongói Demokratikus Köztársaság összekötése Zambiával és a tanzániai kikötőkkel.
Aláhúzta: ezen nagy út- és hídépítési program eredményeként a kongói nyersanyagok az eddigi több mint egy hónap helyett alig tíz nap alatt el tudnak majd jutni a világpiac kapuját jelentő kikötőkbe.
Az előkészítés már folyamatban van, a tervezés egy része véget ért, a koncessziós jogról a magyar cégek megkötötték a szerződést - tette hozzá.
A miniszter ezt követően kitért arra is, hogy Magyarország komoly felelősséget érez a világ keresztény közösségei iránt, és a Hungary Helps program keretében a ötödik legtöbb támogatás eddig a Kongói Demokratikus Köztársaságba érkezett.
Közölte, hogy az afrikai országból 2023-tól évente tíz ösztöndíjas hallgató érkezhet Magyarországra, és üdvözölte, hogy hazánk egy kolokációs megállapodás keretében még idén diplomáciai képviseletet nyit Kinshasában a szerb nagykövetség területén.
Végezetül arról számolt be, hogy ezt megelőzően soha nem járt hivatalos úton kongói külügyminiszter Magyarországon, ami aláhúzza a jelentőségét annak, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóját.
Fotó: mti
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 15:00, vasárnap | Belföld
Elstartolt Sármellékről az első antalyai charterjárat
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
