Hírek
2018. Február 15. 09:48, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Tizenhat tánciskolai tanárral szemben emelt vádat az ügyészség

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tizenhat pedagógust,
akik két tánciskola több mint nyolcszáz nem létező diákja után az évek alatt 61 millió forint állami támogatást vettek fel jogtalanul - közölte a főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint egy - táncművészeti múlttal rendelkező - nyíregyházi házaspár 2008-ban alapította azt a korlátolt felelősségű társaságot, amely létrehozott két alapfokú táncművészeti iskolát a megyében. Az ilyen iskolák az alapítójuktól és az államtól kapott normatív pénzügyi támogatásból működnek, amely akkor jár, ha a diákok valóban részt vesznek egész évben az oktatásban, tanügyi nyilvántartásaikat pedig megfelelően vezetik.
Az alapító vádlottak és a két iskola igazgatója 2011 és 2013 között a tényleges oktatásban részesülő diákokon túl további több mint nyolcszáz olyan tanulóra is igényelt támogatást, aki nem járt tánciskolába vagy legfeljebb szalagavató táncot tanult egy-két hónapig. Az igazgatók és a tanárok a ténylegesen nem tanuló diákok után is vezették az osztálynaplót és az egyéb nyilvántartásokat, ezekben azt tüntették fel, hogy a diákok a tanórákon jelen voltak és le is osztályozták őket - ismertette a főügyész.
A nem létező diákok után az iskolákat alapító házaspár 61 millió forint állami támogatást kapott jogtalanul, amit részben készpénzben felvettek, részben luxusterepjárók lízingelésére fordították.
Zsíros Zsolt megjegyezte, a vádirat szerint a házaspár a teljes összegért, míg a pedagógusok azon diákok után járó támogatásért felelnek, akiknek az iskolába járását valótlanul igazolták. A nyomozás során ingatlanokat zároltak, így van esély az okozott vagyoni hátrány megtérülésére - tette hozzá a főügyész.
Az alapítókra és az egyik igazgatóra az ügyész végrehajtandó börtönbüntetés, míg a többi pedagógus esetében felfüggesztett börtönbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyész azt is kérte, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottakat a pedagógus foglalkozástól.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.
2025. Július 11. 09:11, péntek | Belföld
Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Július 11. 09:07, péntek | Belföld
Orbán Viktor: az Audi számunkra szívügy
Az Audi számunkra szívügy - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német óriásvállalat győri járműgyárának csütörtöki termelésindító ünnepségén.
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.