Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2017. Január 20. 11:19, péntek | Belföld
Forrás: mti

Továbbterjed az országban a madárinfluenza

Továbbterjed az országban a madárinfluenza

Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a madárinfluenza egy-egy gazdaságban,

a vírus terjedésének megakadályozása érdekében az állatok leölését mindkét érintett telepen állami kártalanítás mellett megkezdte az állategészségügyi szolgálat - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.

Ezzel Magyarországon a megbetegedés már összesen 7 megyét érint. A tájékoztatás szerint a megbetegedéseknél ezúttal is a H5N8 vírustörzset azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A vírust egy ásványrárói (Győr-Moson-Sopron megye) tenyésztyúk telepen és egy nagyteveli (Veszprém megye) pulykatartó gazdaságban mutatták ki. A fertőzött állományokban megemelkedett elhullást tapasztaltak, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. A fertőzött gazdaságok körül 3 kilométer sugarú védőkörzetet és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet rendelt el az állategészségügyi szolgálat.

A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a fertőzött állományok - mintegy 28 700 tenyésztyúk és 27 500 hízópulyka - leölését a szakemberek megkezdték. A kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a járvány kapcsán a többi állományban is azonosított vírustörzzsel.

A közlemény emlékeztet: a vadmadarak valószínűsíthető fertőzésközvetítő szerepe miatt Bognár Lajos országos főállatorvos már a betegség első megjelenésénél, 2016 novemberében az egész országra kiterjedően elrendelte, hogy a baromfikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani és tárolás során biztosítani kell, hogy a takarmányhoz ne férjen hozzá idegen fajú állat, például vadmadár, rágcsáló. A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést eddig még sosem okozott.

Magyarországon a megbetegedések összesen 7 megyét érintenek, a most bejelentetteken kívül Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket.

Az elmúlt hónapokban több európai országból is tájékoztatás érkezett arról, hogy baromfiban és vadmadarakban azonosították a madárinfluenza megbetegedést. A betegségről, az aktuális információkról a Nébih folyamatosan tájékoztat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.