Hírek
2012. Május 10. 09:33, csütörtök |
Helyi
Forrás: Vizimentők Egyesülete
Bemutatót tartottak a vizimentők
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata idén is várja soraiba azokat a diákokat, fiatalokat, akik szeretnék a nyár egy részét olyan munkával eltölteni, melynek kevés párja van a nyári munkák sorában.
Azok a fiatalok, akik elhatározták, hogy vízimentők lesznek, s elvégezték a tanfolyamot, majd egy-két szezont a hátuk mögött tudnak olyan tapasztalatokat szereznek ezen időszak alatt, melyek az egész életükre kihatással van. Egy jó társaságban, kellemes környezetben, de rendkívül felelősségteljesen végezhető munka a vízimentőké. Ráadásul még egy kis jövedelmet is szerezhetnek a diákok az elvégzett munkával. Ezek mellett a vízimentők a munkavégzésük idejére szállást kapnak a VMSZ-től, valamint a munkaruhát is biztosítják számukra.
Azt is el kell azonban mondanunk, hogy nagyon kemény feltételeknek kell megfelelni azoknak, akik a VMSZ csapatához szeretnének tartozni. El kell végezniük egy tanfolyamot, melynek végén szigorú feltételek alapján kell levizsgázniuk. Ez már az első szűrő, ahol azok, akik fizikailag, vagy szellemileg nem érik el az általunk meghatározott szintet, azok sajnos kiesnek. A tanfolyamról és a vizsgafeltételekről minden részletet megtudhat az érdeklődőa www.vizimentok.hu oldalon.
Astrandok a hónap második felében nyitnak, s a megfelelő képzettségű vízimentők biztosítása ilyenkor még nem egyszerű feladat. Még tart a tanítás az iskolákban, így a „diák munkások” még egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudnak részt vállalni a munkából. Ezért is keresik ilyenkor azokat, akiknek van lehetőségük szolgálatba állni, s vigyázni azokon a strandokon a vendégek biztonságára, amelyek már nyitva tartanak.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának zánkai bemutatója is segített abban, hogy a strandi vízimentők munkájába egy kis betekintés nyerhessenek a sajtó munkatársai, s így egy kicsit több rálátásuk legyen arra, hogy mit is csinálnak fiatal munkatársaink a balatoni strandokon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
