Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2011. Szeptember 28. 17:45, szerda | Helyi önkormányzati
Forrás: veszprem.hu

Bemutatták a balatoni korona terveit

Bemutatták a balatoni korona terveit

A tervek szerint 2012. január 1-jén hozzák forgalomba a balatoni koronát, Veszprém és további hat település közös helyi pénzét.

A megyeszékhely kezdeményezéséhez eredetileg Balatonalmádi, Balatonfüred, Nemesvámos és Várpalota csatlakozott, az elmúlt hónapokban azonban Tihany és Litér is jelezte, részt kíván venni ebben a közös munkában – hangzott el a Dubniczay-palotában hétfőn azon a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a balatoni korona terveit. A címleteken a csatlakozó települések jeles személyiségei, valamint jellemző épületei kaptak helyet – ismertette Porga Gyula polgármester.

– A helyi pénz elkészítésekor úgy kapjuk a legjobb eredményt, ha a legjobb szakértőket kérjük fel – hangsúlyozta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese. Ennek értelmében a terveket Vagyóczky Károly készítette, az ő nevéhez fűződik valamennyi hazai forgalomban lévő pénz tervezése.
A festőművész, grafikus elmondta, ragaszkodott a magyar bankjegytervezési hagyományokhoz, ezzel együtt alkalmazott többféle biztonsági megoldást is. –

Vizuális szempontból a portré az egyik legfontosabb része a bankjegyeknek, ami tartalmaz egyfajta eszmeiséget is, s nagyon pontos elkészítést igényel – hívta fel a figyelmet Vagyóczky Károly. A bankjegyeken I. András (20 000), Gizella királyné (10 000), Óvári Ferenc (5 000), Thuri György (2000), Horváth Balázs (1000) és Jókai Mór (500) arcképei látszanak majd.

A nyomdai előkészítést és a biztonsági elemek elhelyezését végző Jura Trade Kft. képviselője, Barát Gellért a biztonsági technikák széles körét ismertette. Elmondta, ezek közül több csak UV-fénynél tűnik elő.

A helyi pénz bevezetése az önkormányzatok, helyi vállalkozások és a lakosság közös érdeke. Az alapvető szándékok között szerepel a helyi gazdaság fejlesztése és a munkahelyteremtés, ugyanakkor erősíti a lokálpatriotizmust, és egyben idegenforgalmi attrakció is. A balatoni korona várhatóan 2012. január 1-jén kerül forgalomba. A helyi pénz utalványnak minősül, de többször is fel lehet használni fizetések során úgy, mint egy átlagos bankjegyet – hangzott el egy májusi sajtótájékoztatón.





Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Életmód

Művészetek Völgye - Csaknem háromezer program az idei fesztiválon

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:43, csütörtök | Sport

Konferencia Liga: Elsőként a Fiorentina jutott döntőbe