Hírek
2012. Május 21. 17:41, hétfő |
Helyi
Forrás: VMRFK
Betörés szórakozásból – megvannak az elkövetők
Szombaton a hajnali órákban négy 17 és 19 év közötti fiatalember az egész napos alkoholfogyasztást követően úgy gondolta, hogy valami nagyobb „balhéval” koronázza meg a napot.
Az elhatározáskor éppen a SÉD mozinál voltak, ahol észrevették, hogy az épületben különféle jelmezek vannak a folyosón. Betörték a Pannon Várszínház hátsó ajtaját, majd a raktárból különböző jelmezeket és egy tandem kerékpárt tulajdonítottak el. A kerékpárt később a mozi közelében otthagyták, de a többi jelmezt és kelléket magukkal vittek.
A rendőrséghez befutott bejelentésnek köszönhetően a buszpályaudvaron ellenőrzés alá vonták az unatkozó fiatalokat, akiknél megtalálták az eltulajdonított tárgyakat. Az előállításukat követően végrehajtott kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését elismerték, elmondásuk szerint csak szórakozásnak indult a cselekményük, végül azonban a rendőrségen kötöttek ki.
A négy fiatalember ellen lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytat a Veszprémi Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt