Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2013. Május 06. 20:53, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

Iszapömlés - Dél körül történt a gátszakadás a helyszínen dolgozó tanúk szerint

Iszapömlés - Dél körül történt a gátszakadás a helyszínen dolgozó tanúk szerint

A vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper hétfői tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken meghallgatott tanúk szerint 2010. október 4-én déli 12 óra körül szakadt át a X-es tározó gátja.

Az első fokon eljáró büntetőtanács öt tanút hallgatott meg, közöttük a Geovol Kft. három munkatársát, aki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vörösiszap-tározóinál dolgozott a gátszakadáskor. (A vádirat szerint a katasztrófa 12 óra 14 perckor következett be.)
Az első tanú, aki a IX-es tározó gátmagasítási munkálataihoz salakot szállított, a tárgyaláson elmondta: a X-es gát falának kiszakadását 2010. október 4-én nem sokkal 12 óra után észlelte, amikor a rádióban a déli híreket mondták. A kazettáról hajtott le Tatra teherautójával, és az úton már hömpölygött az iszap. Azt mondta, nem kísérletezett az áthajtással, visszafordult, majd hívta a főnökét. Fenntartotta a nyomozás során tett vallomását, amely szerint a kiszakadás a gátfalon folyamatosan nőtt. A tanú az ajkai timföldgyár dolgozóit nem ismerte, a nyomozás során csak a hatodrendű vádlott P. Ferencet azonosította fényképről. A tárgyaláson nem emlékezett arra, hogy a nyomozás során azt vallotta: a hatodrendű vádlottal találkozott a katasztrófa bekövetkezésekor a gát tetején. A tanúk percnyi pontossággal nem tudták meghatározni, hogy mikor észlelték a bajt. A híváslista adatai szerint a teherautósofőr és vele együtt tanúként meghallgatott felettese 12 óra 19 perckor beszéltek egymással, majd 12.20-kor egyikük a hatodrendű vádlott P. Ferencet értesítette a gátszakadásról. Azt mondta neki: "Feri baj van, gyere, kiszakadt a gát."


A Mal vezető elektrikusa - akinek feladata a gyár villamosenergia-ellátásának biztosítása és az üzemzavar elhárítása - a tárgyaláson fenntartotta a nyomozás során tett vallomásait. Pontosan emlékezett, hogy 12.15-kor felhívta őt a negyedrendű vádlott Sz. Tibor diszpécser, aki választ akart tőle kapni arra, hogy miért nincsen áram a IX-es szivattyúházban. Az üzemzavart az áramszolgáltatónál észlelték, de az okát nem tudták. Nagyjából öt perc múlva Sz. Tibor diszpécsertől megtudta, hogy azért volt zárlat, mert átszakadt a gát, és a kiömlő vörösiszap kidöntött egy villanyoszlopot. A tanú a második hívás időpontját illetően később elbizonytalanodott, azt mondta, 12.20-körül beszélhettek újra. Mire a negyedrendű vádlott diszpécser jelezte, hogy ő is csak később, 12.27-kor értesült a gátszakadásról.
A bírói figyelmeztetéseket követően a tanúk azt mondták, azért nem hívták a mentőket vagy más hatóságokat, mert egyikük a felettesének, az pedig a Mal illetékesének, P. Ferencnek jelezte a történteket.
A gépkezelők nem észleltek rendellenességet a katasztrófa előtt a gátnál, a vörösiszap "betöltöttségi szintje" a gátfal tetejétől egyikük szerint "egy-két méter között volt biztosan". Az a helyszínen dolgozó munkás, aki 12.45 körül jött le a gát tetejéről, azt vallotta, hogy útközben hallott szirénázást, mert a tűzoltók már a helyszínen voltak. Társai ugyanakkor azt mondták, hogy nem láttak és nem is hallottak tűzoltó- vagy rendőrautókat. Az ügyész kérdésére mindannyian felidézték a katasztrófa napjának időjárását, és szeles időre emlékeztek. A tárgyaláson tanúk térképmásolaton bejelölték a munkavégzésük helyét.
A Mal Zrt. Ajka melletti X-es tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. A gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a cég vezetői és alkalmazottjai, összesen 15 ember ellen, a büntetőtárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött. A tárgyalás kedden újabb öt tanú meghallgatásával folytatódik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód

EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón

Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.