Hírek
2012. Április 24. 14:38, kedd |
Helyi
Forrás: mti.hu
Megfenyegették a veszprémi HM Verga vezérigazgatóját
Ismeretlen tettes ellen, kényszerítés bűntette miatt indított eljárást a marcali rendőrkapitányság a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatójának feljelentése alapján.
Tengerdi Győző, vezérigazgatóa lakóhelye szerint illetékes kapitánysághoz intézett feljelentésében névtelen, fenyegető levelekre hivatkozik, amelyek egyike nemi erőszakkal vádolja.
A vezérigazgató elmondta, hogy 2010 nyarától tölti be hivatalát, a névtelen, zaklató levelek fél évvel kinevezése után kezdtek érkezni a céggel kapcsolatban álló szakhatóságokhoz, illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezethez.
Múlt héten egy olyan levelet kapott a felesége, amelyben a családot fenyegetik, őt magát pedig nemi erőszakkal vádolják, s kilátásba helyezik, ha nem mond le vezérigazgatói székéről, az ügyből nagy botrány lesz - közölte a cég vezetője.
Tengerdi Győző azt mondta, hogy haragosáról, rosszakarójáról nem tud, így nem is sejti, ki állhat a levelek mögött. Ugyanakkor hangsúlyozta, mindig a Verga és az állami tulajdon érdekeit képviselte már érdekekkel szemben, hiszen ezzel bízták meg.
A HM Verga szerteágazó tevékenységet folytat a Magas-Bakonyban és Bakonyalján: erdő- és vadgazdálkodással foglalkozik, fafeldolgozást végez, murvabányát, valamint erő- és munkagépeket működtet. A cég honlapja szerint mindezeken túl a vadásztatás, a társaság hotelje, apartmanháza és étterme révén a turizmusban is jelen van, Hubertus néven erdei iskolát működtet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
