Hírek
2017. Április 21. 17:10, péntek |
Életmód
Forrás: mti
Pesszimistábban látják a jövőt a nők egy felmérés szerint
A nők jobban tartanak a munkanélküliségtől, az egészségük romlásától és attól, hogy nem lesz pénzük nyaralásra, a válaszadók majdnem fele viszont elégedett aktuális anyagi helyzetével
- derült ki a K&H rövid távú anyagi kockázatokat vizsgáló reprezentatív felméréséből, amelyben 500, 30-59 éves embert kérdeztek meg tavaly novemberben.
A válaszadók több mint harmada azt mondta, pénzhiány miatt nem tud elmenni nyaralni. Leginkább a nők és az 50 év felettiek pesszimisták: 42, illetve 41 százalékuk mondta azt, hogy nem tudják majd finanszírozni pihenésüket.
A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók csaknem fele elégedett anyagi helyzetével, 30 százalék inkább pozitívan, 19 százalék pedig kifejezetten pozitívan gondolkodik róla.
A fiatalabb korosztály kevésbé látja pesszimistán a helyzetet, míg a 30-asok körében csak 16 százalék gondolkodott kifejezetten negatívan anyagi helyzetéről, addig a 40-esek körében 21 százalék, az 50-es korosztályban pedig már 33 százalék volt ez az arány.
A felmérésben megkérdezettek 30 százaléka tart attól, hogy nem lenne elég pénze betegsége kezelésére, a pesszimisták aránya a nők és a kisebb településeken élők körében magasabb.
A munkahely elvesztésének lehetőségét a válaszadók összességében alacsonynak tartják, a munkanélküliség miatt romló életszínvonaltól 25 százalék, míg a munka elvesztésétől 22 százalék tart - derült ki a K&H kutatásából.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 15:00, vasárnap | Életmód
Meteorológia: áprilisban a megszokott mennyiségnek csak az egytizede esett
Áprilisban átlagosan 40 milliméter eső esik Magyarországon, de idén mindössze 4 milliméter esett országos átlagban, vagyis az ilyenkor megszokott mennyiség egytizede - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
2026. Május 02. 14:00, szombat | Életmód
Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők
Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. Május 02. 13:00, szombat | Életmód
Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat
A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában
