Hírek
2012. Április 05. 14:50, csütörtök |
Helyi
Forrás: iho.hu
Sósav folyik a veszprémi vasútállomáson
Frissítve!
Ötven liter sósav semlegesítésén fáradoznak a katasztrófavédelem szakemberei.
Bakos György elmondta: a MÁV vegyi mentesítő szolgálata megállapította, hogy szerelvényt feltehetően túltöltötték a sósavval. A tartálykocsit nyomásmentesítették, ezután megszűnt a szivárgás.
A kifolyt sósavat semlegesítették a mentesítő anyaggal, és értesítették a környezetvédelmi hatóságot, amelynek feladata. hogy megállapítsa, szükség van-e talajcserére a vegyi baleset helyszínén. Bakos György kiemelte: polgári védelmi intézkedésre nem volt szükség, a vasútállomást nem kellett kiüríteni, a vonatok is menetrend szerint jártak a mentesítés idején.
A tartálykocsit, amelyből korábban a sósav szivárgott, elvontatták az állomásról a megrendelőig.
Korábban írtuk:
Körülbelül ötven liter sósav folyt ki a veszprémi vasútállomáson egy tartályból – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelem sajtószóvivője csütörtökön.
Bakos György elmondta: az első információk szerint a tartályból túltöltés miatt szivárog a sósav, eddig ötven liter folyt ki. A veszprémi tűzoltók és a katasztrófavédelmi szakemberek most azon dolgoznak, hogy a szivárgást megszüntessék – tette hozzá a szóvivő.
Kiemelte: polgári védelmi intézkedés nem történt, vagyis a vasútállomást nem kellett kiüríteni, a vonatok is menetrend szerint közlekednek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:55, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - A Paks történelmi diadala
A Paks hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a labdarúgó MOL Magyar Kupa Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.