Hírek
2012. Április 22. 06:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: VMRFK
Veszprém rendőrei a VEN-en
A Veszprémi Rendőrkapitányság idén első alkalommal, rendezvénysátorral vesz részt a Pannon Egyetem szervezésében 2012. április 23-28. között lebonyolításra kerülő Veszprémi Egyetemi Napokon.
A részvétel célja, hogy a megjelent diákokhoz és vendégekhez közvetlenül, kötetlen beszélgetés és színes programok mellett juttathassuk el információinkat, felhívásainkat a bűnmegelőzés tárgykörében. Ennek során felhívjuk figyelmüket a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire, valamint kábítószer-fogyasztással kapcsolatos lehetséges büntetőjogi következményekre és az ezen a területen nemrégiben bekövetkezett jogszabályi változásra.
A meghatározott célok megvalósításában a helyszínen segítségünkre lesz a Veszprémi Alkohol-és Drogambulancia, valamint a Veszprémi Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (korábban ÁNTSZ) is. Közreműködésükkel megelőző tevékenységünket a dohányzás kockázatainak (illetőleg a nemrégiben életbe lépett kapcsolódó jogszabályi változásoknak) bemutatására is ki tudjuk terjeszteni.
A sátorban a diákoknak lehetőségük lesz légalkohol mérésre, amely során megtudhatják, hogy közúti járművezetésre alkalmas állapotban vannak-e, ezáltal is csökkentve a "diszkó" balesetek kockázatát. A negatív eredményt fújók üdítőitalt kapnak ajándékba – jutalomként a józan szórakozásért. A sátorban kábítószerrel kapcsolatos felvilágosító kisfilmek megtekintésére is lehetőség lesz, a vonatkozó büntetőjogi szabályokkal kapcsolatban pedig szakértőktől kérhetnek felvilágosítást az érdeklődők.
A Veszprémi Alkohol és Drogambulancia munkatársai gumi óvszer osztással hívják fel a figyelmet a szexuális együttlét "felelősségének" fontosságára, valamint vitamintablettákat adnak a megfáradt bulizóknak. Az ajándékokon túlmenően szakmai tanácsokkal is ellátják a hozzájuk fordulókat.
A VEN területén bűnügyi portyaszolgálat kerül bevetésre, hogy kiszűrje az oda rossz szándékkal érkezőket, s megóvja mind a szórakozókat, mind vagyontárgyaikat, értékeiket. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésének köszönhetően idén a rendezvényre belépők drogkereső kutya bevonásával történő ellenőrzésekre is számíthatnak!
A sátor a rendezvény központi helyén kerül felállításra és működését 2012.április 24-én 14.00 órától kezdi meg egészen a buli szombati lezárásáig.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.